Zöld támogatási rendszerek
Európában az elmúlt évtizedben napelem építési láz bontakozott ki, Németországtól Csehországon át Romániáig, melyből egyedül Magyarország maradt volna ki mindebből. Írásunk azt vizsgálja meg, hogy Európában milyen zöld szabályozási és támogatási rendszerek vannak, továbbá arra keresi a választ, hogyan illeszkedik Magyarország energiamixébe az egyelőre csekély százalékban helyet foglaló napenergia hasznosítása.
Európában alapvetően 3 féle támogatási rendszer létezik a villamos energia befogadására, továbbítására, elszámolására és kiépítésére: a kötelező betáplálási tarifa rendszer (feed-in-tariff), a zöldbizonylatos rendszer, illetve a beruházás közvetlen támogatása. Magyarországon egy vegyes rendszer működését figyelhetjük meg, amelynek megváltoztatása többször is felmerült az utóbbi időben, ám napjainkban még nem valósult meg (lásd később a METÁR rendszer bevezetése).
Hogyan működik a feed-in-tariff és Európában milyen példák láthatunk erre?
A kötelező betáplálási tarifa (feed-in-tariff) egy olyan üzleti jellegű szabályozás, ahol a befektetés kvázi normális megtérüléssel párosul. Szakértői vélemények is azt igazolják, hogy ez a legkiszámíthatóbb rendszer, a bankok pedig kedvezően fogadják és támogatják azt. Továbbá az is elmondható, hogy nagyobb szolár beruházások és fejlesztések ott indultak el, ahol ténylegesen ezt a típusú rendszert használták. A feed-in-tariff rendszerben az áramszolgáltatók gyakorlatilag kötelesek visszavenni a zöld energiából termelt áramot egy meghatározott áron, ahol a technológiától és a teljesítmény méretétől függően differenciált árat ajánlanak a termelőnek. A felhasználó ez által ösztönözve van az áram hálózati visszatáplálására. Az áramszolgáltató felszerel egy oda-vissza (ad-vesz) számláló órát, amivel az áramelszámolást teszi pontossá. Az állam pedig kompenzálja az áramszolgáltatók veszteségét.
Jelenleg az európai napelem piacon belül szűkülnek a lehetőségek, míg a világban a szolár piac egyfajta expanziója figyelhető meg. A négy évvel ezelőtti állapotok azt mutatják, hogy akkor még Európa birtokolta a szolár világpiac 80 %-át, ezen belül Németország csak egymaga 50%-kal képviseltette magát. Idén már Kína rendelkezik a legnagyobb piaccal, Japán a másodikkal, míg Németország csak a rangsor harmadik helyét foglalja el. Ezen a ponton talán érdemes megemlíteni, hogy 2013 júniusától az Európai Unió antidömping határozat bevezetésével a kínai napelemek benyomulását akadályozza meg, ami várhatóan egy komoly védővámot fog jelenteni. Ez talán valamennyire beindíthatja az európai napelem gyártást, mely nyomás alá került az elmúlt néhány évben.
A feed-in-tariff rendszerre egyértelműen jó példával szolgál Németország. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy sok európai ország regulációja erre az alapra támaszkodik. Németország jelentős energiahordozó behozatalra szorul, és az atomenergia aránya az energiamixben is jelentős volt. A fukushimai-katasztrófa óta azonban teljesen elfordultak az atomenergiától, és a megújuló energiatermelés mellé tették le egyelőre véglegesnek tűnő voksukat. Jelenleg Németországban jelentős a szél- és napenergia aránya az áramtermelésben, és tovább növekszik. 2012-ben a villamos energia megújuló energiaforrásból származó előállítása már elérte a 24%-ot, 2050-re pedig a 80%-os arány elérését célozta meg Németország, amellyel az áramellátását függetlenítené a külföldi energiaforrásoktól. Az elmúlt két évben kifejlesztett német modellnek köszönhetően már negyedórás bontásban tudja szimulálni az energiatermelést és annak tárolását a német elosztói hálózat. És ha már a villamos energia tárolása szóba került: Németország a tárolás kényes ügyét megújuló energiából előállított szintetikus metánnal oldaná meg, amely a meglévő gáztárolókban lenne tárolható, mely gyorsan és rugalmasan újra villamos energiává lenne alakítható.
Akad néhány negatív példa is a feed-in-tariff bevezetésére: 2008-ban Spanyolországban azt lehetett látni, hogy a támogatási rendszer szabályozását németországi tarifákkal indították el, amivel mintegy 6 éves megtérülési időt számoltak. Ezzel a kormány viszont annyira túltámogatott, és olyannyira jó üzleti lehetőségekkel kecsegtetett, hogy annyi befektetőt vonzott a spanyol piacra, melynek támogatásával az államháztartás már nem bírt lépést tartani. Tehát ez a támogatási rendszer nem volt fenntartható, hiszen a lakosság, a hatóságok és a piaci szereplők is megsínylették. Kisebb mértékű, de hasonló hibába esett Bulgária és Szlovákia is.
A feed-in-tariff-os rendszer másik fontos része, hogy a piaci viszonyokhoz való igazítása egy előre kiszámítható időpontban történjen. Mert csak az a rendszer jogosult az aktuális tarifára, amely időben csatlakozik az áramszolgáltatói hálózathoz, a többi szereplő pedig már csak az új tarifára jogosult. Franciaország kiváló – negatív – példa, mivel ott úgy működtették a szabályozást, hogy a határidőt a csatlakozási kérelem benyújtására vonatkoztatták. A 2009-es év végén, az ily módon történő feed-in-tariff rendszerének csökkentése mintegy 4,5 GW-os regisztrációt eredményezett egy olyan piacon, ahol abban az évben addig csak 185 MW épült ki összesen. A napelemek kapacitása ezzel tervezhetetlenné vált kormányzati oldalról, és a megalapozott projekteket háttérbe szorította. Csehországban pedig a szolgáltatók felkészületlensége okozott problémákat, amikor 2010 februárjában a villamos hálózat üzemeltetői átmenetileg leállítatták a telepítéseket, a villamos rendszerük várható instabilitása miatt. Ez viszont a piaci szereplők által előkészített projektek megtorpanását vonta maga után.
Zöldbizonylatos támogatási rendszer?
A Romániában 2011 októberétől elindult támogatási rendszer szerint a szolgáltató megveszi az áramot a termelőktől, a szállítást biztosító Transelectrica vállalat pedig nyilvántartja az eladott áram mennyiségét, és minden értékesített MWh után hat zöldbizonylatot ad a termelőnek. A zöldbizonylatokkal a nyílt energetikai tőzsdén kereskednek, ahol lejegyzik az eladási és vásárlási szándékokat, ezzel megteremti a vevők és eladók közti kapcsolatot. Egyelőre a kereslet alakítja a piacot, ezért viszonylag magas a zöldbizonylat ára. Aki viszont még 2013-ig üzembe helyezte a megújuló energiát termelő egységét, az 15 évre megkapta a zöldbizonylatokat. A törvény 2014 januárjáig változatlan marad az eladott MWh-ként nyújtott zöldbizonylatok számát illetően. A rendszer állami szabályozási kitettsége viszonylag alacsony, hiszen a termelők a fogyasztókkal fizettetik ki a felhasznált zöldenergiát. 2011-ben a zöldbizonylatos rendszer miatt 4%-kal drágult a lakossági energia, míg 2012-ben 6%-kal emelte meg a támogatás az árakat. Szakértők véleménye szerint a napenergiás beruházások nagy része erre az évre várható, az áremelkedés csúcspontjával együtt. Viszont mihelyt túltermelés lesz, a befektetők is meggondolják, hogy megéri-e még Romániába jönni. Jelenleg azonban a beruházás 3-4 év alatt megtérül, ami egyértelműen a befektetőknek kedvez. Másrészt pedig a rendszer tőzsdei jellege miatt a bankok óvatosan kezelik az ehhez hasonló projektek támogatását, éppen a jellegükből fakadó volatilitás miatt.
A beruházás közvetlen támogatása?
A beruházás közvetlen támogatásával a zöldenergia tényleges előállítása és a rendszer használata Magyarországon alapjában véve nincs megtámogatva. Azaz a napelemes rendszerek létrehozását támogatja, de maga a rendszer működtetését már nem.
Magyarországon nincs tipikus értelemben vett feed-in-tariff. Hazánkban a 287/2008 (XI.28) kormányrendelet kötelezi az áramszolgáltatókat a zöldáram átvételére. Ez mindösszesen 28 Ft-ot jelent kilowattóránként, miközben a fogyasztó bruttó 40 Ft-ért jut hozzá. A napelemes rendszerek kiépítéséhez tehát ez önmagában nem gazdaságos. Magyarországon többek között emiatt sem indult el komolyabb beruházás ezen a fronton. A 2-3 évvel ezelőtti beruházási költségekhez mérten a ”magyarországi feed-in-tariff” rendszerrel a megtérülési idő mintegy 20 évet vesz igénybe. Igaz, az elmúlt 1,5 évben történt egy hatalmas áresés a napelempiacon, amivel a magyarországi befektetés ”már” 13 – 15 év alatt megtérül, de a befektetőknek még mindig kifizetődőbb átmennie Romániába, ahol 3 – 4 éves megtérüléssel számolhatnak. Egy érdekes adat, hogy az országban lévő napelemes telepítések kapacitása összesen 3-4 MW-ot tesznek ki (Csehországban több mint 2000 MW van telepítve, Szlovákiában 200 MW, Romániában pedig idén telepítenek közel 500-1000 MW-os rendszert), ami egyértelműsíti, hogy a magyar telepítések inkább csak kirakat-beruházások voltak. Tehát, ha a magyar piacról beszélünk, akkor gyakorlatilag csak a lakossági felhasználás kerül szóba, mert olyan a szabályozási rendszer, hogy nem éri meg másban gondolkodni. Jelenleg hazánkban a Kötelező Átvételi Tarifa (továbbiakban KÁT) rendszer működik. Ez a rendszer kizárja a teljes önkormányzati, intézményi, a kis- és középvállalkozási szektort, illetve csak a nagyobb napelemes erőműveket támogatja. Kis rendszerek létesítése hozna létre több munkahelyet, és országos szempontból is ez terheli legkevésbé a hálózatot, bár a 3-4 MW-os napelemes telepítéssel ez a veszély nem fenyeget.
A megújuló áramtermelést szabályozó rendszer (METÁR) továbbra is tervbe van véve, a kormány pedig utasítást adott a bevezetendő rendszer felülvizsgálatára, amely 2013 végéig adott időt ennek az újratervezésére. Ezzel viszont a régóta várt és késleltetett befektetések továbbra is váratnak magukra, amellyel a befektetők inkább Romániába, Szlovákiába és Szlovéniába mennek, mert a környező országokban lényegesen kedvezőbb körülmények fogadják.
Végül nézzük röviden a Környezet- és Energia Operatív Program (KEOP) keretein belül az épületenergetikai fejlesztések megújuló energiaforrás hasznosítással kombinálva című kiírását. Ez hozzájárulna az épületek energiatakarékosságának, hatékonyságának és a megújuló energiafelhasználás fokozására irányuló beruházások megvalósításához (ami jelenleg fel van függesztve). Különösen akkor segíthetne ez a program, ha a nagy naperőmű parkok támogatására szánt összegeket teljes egészében átcsoportosítanák a helyi fogyasztást támogató napelem beruházások ösztönzésére. Tehát Magyarországon ez nem éppen a hatásos rendszerek közé sorolható.
Konklúzió
Világszerte jelentős a napenergiába áramló befektetés. Magyarország adottságai is megfelelőek egy nagyobb léptékű napelemes energiatermelésre, viszont jelenleg ennek töredéke sincsen kihasználva, részben a jelentős bekerülési költség miatt, mely elsősorban a szabályozási és a támogatási rendszernek köszönhető. Emellett azok a környező országok (mint Szlovákia, Románia), amelyek a telepítés szempontjából szolár nagyhatalmakká kezdenek válni, paradox módon jóval kevesebb mérnöki tudásbázissal rendelkeznek, mint hazánk. A magyar napelem iparágnak nagy technológiai múltja van, viszont ahhoz, hogy a befektetők figyelme Magyarország felé forduljon, legalább 2-3 Ft-os áremeléssel kell számolnunk kWh-ként. Nyilván sokan látják, hogy egy túl magas feed-in-tariff sem lehet megoldás, mert az ellenállást váltana ki a lakosságból, ám egy fenntartható, hatásos támogatási mértéket találva, amely egy önszabályozó rendszerként működne (akár az említett példák alapján), minden bizonnyal ösztönzően hatna a befektetésekre.
Ipacs Attila írása