Kínában van jelenleg a legnagyobb, vízen úszó napelemfarm a világon.

Mind méretben, mind kapacitásban jelenleg első a műfajában. Ahogy az Origo is megírta, a vízre telepített napelemek nem csak technológiai szempontból fontosak. Vízre építésük révén, jelentős szárazföldi területek spórolhatóak meg, illetve használhatóak másra. A most átadott megújulóenergia-hasznosító további érdekessége, hogy egy kiürült és elárasztott szénbányára telepítették.

Gazdag szénlelőhelyek találhatóak a kínai Huainan városának közelében, azonban egy megújuló energiákat hasznosító társaság úgy gondolta, eredeti célja helyett másra is jó lehet egy szénbánya. Fogták az egyik korábbi, jórészt kimerült bányát, elárasztották talajvízzel, hogy létrehozzák a világ legnagyobb úszó napelemfarmját.

Megmutatták a cölöpök helyét

A Kelet-Kínában megépült, megújuló energia termelő több mint 400 hektáron terül el, ami nagyjából 160 futballpálya nagyságának felel meg. A projektet megvalósító Sungrow Power nevű cég közlése szerint, mintegy 120 ezer darab panelből áll a termelőfelület. A teljes termelőkapacitása 40 megawatt, ami így is a többszöröse a második legnagyobb, Egyesült Királyságban lévő, 6,3 megawatt előállítására képes kisebb rokonának. 

A napelemfarm projektcége szerint több előny is származik abból, hogy nem a szárazföldön működik a napelemfarm. Kihasználatlan felületen üzemel, így ebben a vonatkozásban olcsóbb, mintha értékes, másra is hasznosító földterületeket kellene megszerezni erre a célra. Ezen kívül a víz – megfelelő tervezés esetén – hűti is a paneleket, miközben azok elektromos energiát termelnek.

Napelemek (illusztráció)

Forrás: Pixabay

Távolról nézve úgy tűnik, a tartószerkezetek úszói egyszerűen csak maguktól a vízfelszínen maradnak. De ahogy a kivitelező cég egyik vezetője felhívta a figyelmet, mintegy 1000 vasbeton oszlopot rögzítettek a mesterséges folyó ágyába azért, hogy a vázrendszer úszóit a helyükön tartsák.

Kedves szimbólum

A kimerült szénbányára létesített szolárüzemet a Világgazdasági Fórumon egy „kedves szimbólumként” jellemezték.Ez fontos üzenet lehet abban a Kínában, melynek nagyvárosai és iparterületei a szmoggal leginkább szennyezett helyek közé tartoznak a világon. 

A vízen lebegő napenergiafarm 15 000 háztartás villamosenergia-szükségletét tudja ellátni, és legalább 25 éves élettartamra tervezték.

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás