Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A vállalkozások minimum 3, maximum 100 millió forint vissza nem térítendő fejlesztési forrást nyerhetnek el, a teljes keretösszeg 20,4 milliárd forint – hívta fel a figyelmet. Rákossy Balázs kiemelte: a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében megjelent felhívás egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését, egyben hozzájárul a klímavédelemhez.

A támogatásból lehetőség van egyebek mellett napkollektoros rendszer, valamint napelemes rendszer telepítésére, hőszivattyú rendszerek alkalmazására, épületek hőtechnikai adottságainak javítására, melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére és beltéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására. A támogatás a beruházások elszámolható költségeinek 55 százaléka lehet. A projektek megvalósítására legfeljebb 24 hónap áll a kedvezményezettek rendelkezésére – ismertette az államtitkár. Ennél a pályázatnál a költségmeghatározás a pályázati felhívás komplexitásához, de más korábbi felhívásokhoz mérten is jóval egyszerűbb, gyorsabb lett. A támogatások összege egy előzetes szakértői, internetes, valamint korábbi adatbázisok által meghatározható fajlagos (átlagos) költséghez köthető, amelynek előnye, hogy a módszer alkalmazásával nem kell három fél által kiállított árajánlatot benyújtani, csak a felhívásban meghatározott dokumentumokat, nyilatkozatokat – tájékoztatott az államtitkár.

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás