2013.02.18.
Manapság a napenergia kapcsán ritkán esik szó Spanyolországról, pedig évekkel ezelőtt a napelem piac egyik meghatározó szereplője volt.
Spanyolországban a 2007-ben indult támogatási program következtében, igen komoly számú napelem rendszer alakult ki. Talán az ottani honatyák sem számítottak ekkora érdeklődésre mert a támogatási programot hamar leállították, amelynek következtében szinte teljesen befagyott a spanyol napelemes piac. Mostanában nagyon ritkán hallani spanyol napelem projectekről , pedig 2008-ban annyi napelemet helyeztek üzembe Spanyolországban, mint az alábbi táblázatban szereplő országokban együttvéve.
Napelem telepítések Mw / Év
A spanyol N E C által a közelmúltban kiadott tanulmány szerint Spanyolországban ma 59 ezer 603 napelem rendszer működik, amelynek összkapacitása 4 575 MW. 2012-ben összesen 8,1 milliárd kWh áramot termeltek a napelemes rendszerek. Összehasonlítás képpen a magyar fogyasztás évi 38 milliárd kWh
Spanyolországban a kötelező átvételi szerződéseket 25 éves időtartamra kötötték, azaz 25 évig az illetékes áramszolgáltatónak kötelezően meg kell vennie a napelemek által termelt zöld-áramot, Az áramszolgáltató többletköltségét-veszteségét az állam megtéríti.
2008-ban a napelem rendszerek kivitelezési ára többszöröse volt a mai áraknak.
A napelem rendszer kivitelezési költsége Németországban €/Kw
Ennek következtében a napelemes villamos energiát termelőknek juttatott támogatásnak is nagynak kellett lennie.
Az akkor szerződésben garantált ár pedig 32,1 eurcent/kWh, azaz kb. 93 ft/kWh volt. Emiatt a napelemes áramtermelés összesen kb 2,6 milliárd euróval terheli meg évente a spanyol költségvetést.
A napelem rendszerekkel termelt villamos árammal a spanyol áramfelhasználás kb. 3,2 %-át fedezik.