Május eleje óta egy öt méter magas szolárvirág díszlik a bécsi Deponie Rautenwegen. A különleges naperőmű egy átlagos háztartás éves szükségletének megfelelő mennyiségű áramot termel.

Napraforgó napelem
Napraforgó napelem

Beindításkor kibontja szirmait, majd a nap felé fordul az az öt méter magas szolárvirág, amelyet május elején adtak át a Deponie Rautenwegen, Bécsben. A különleges naperőmű évente körülbelül 3.000 kilowattórányi áramot termel, ami egy átlagos háztartás éves szükségletének felel meg. Az így nyert áramot elsősorban a szeméttelepen a látogatók számára rendelkezésre álló kisvonat, a 48er-Tatzelwurm feltöltésére használják, a felesleget pedig a telep hálózatába táplálják be. A bécsi köztisztaságiak, az MA48 mindig is nagy hangsúlyt fektetett a környezetvédelemre és a megújuló energiahordozókra. A központi épületüket például zöld homlokzat szigeteli, a 85 focipályának megfelelő nagyságú szeméttelepen, a Deponie Rautenwegen pedig – ahol a hulladékégetőkből származó salakot tárolják –, ritka pinzgauer kecskék élnek. A 60 hektáros területen május és október között péntekenként és minden hónap első szombatján nyilvános telepvezetést is tartanak, amin bárki résztvehet.

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás