2013.máj.24

Napelem meghajtású hajó
Napelem meghajtású hajó

Korábbi rekordját megdöntve 22 nap alatt szelte át az Atlanti-óceánt a Planetsolar, a világ legnagyobb napelemről működő hajója. A hajó a spanyolországi Las Palmasból kelt útra és körülbelül 5310 kilométert tett meg, majd a karibi St. Martin szigetén kötött ki.

A Planetsolar 2010 és 2012 között indult világ körüli útra; ekkor még 26,5 nap kellett ugyanehhez az úthoz. Az új rekord bekerült a Guinness rekordok közé. A németországi Kielben épített  katamarán 584 nap alatt kerülte meg a Földet.Több mint 60,000  kilométert tett meg,kizárólag a napelemek által termelt energiát használva. A hajót azóta továbbfejlesztették.

A PlanetSolar a tervek szerint St. Martinból Miami felé veszi az irányt, hogy júniusban tudományos expedícióra induljon a Golf-áramlat mentén, egészen a norvégiai Bergenig. A kutatók többek közt fizikai és biologiai kísérleteket akarnak végezni a több mint 8000 kilométeres úton, hogy jobban megértsék, milyen hatást gyakorol a Golf áramlat az éghajlat változásra.

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás