Napelem a nyugdíjpénzből

Három év alatt 65 százalékot esett a napelemes rendszerek ára Nagy-Britanniában. Az energiaminiszter azt javasolja a briteknek, hogy a nyugdíjra félretett pénzükből telepítsenek napelemes rendszert, mert jobban megéri, mint a magánnyugdíjpénztárakba fektetni. Ha egy politikus ilyet mond, abból tudni lehet: Angliában már tömegesen elterjedt a lakossági napelem.

Csaladi-haz-es-napelem

Nagy-Britanniában a  telepítési költség 65 százalékkal csökkent három év alatt. 2010-ben még 13 ezer font volt a költség, most csak 4500 font. A napelemek megtérülési rátája ennek köszönhetően a befektetési összeg 5-8 százalékára ugrott évente – írta a brit Telegraph.

A brit energiaminiszter szerint ez már nagyobb profitot hoz, mint a nyugdíjalapokba, magánnyugdíjpénztárakba befizetett pénz kamata. Ezért azt javasolja a briteknek, hogy a nyugdíjukra félretett pénzükből inkább vásároljanak napelemet a házuk tetejére. „Egy jól elhelyezett napelem rendszer minimum 20 évre garantálja az akár évi 8 százalékos kamatot. Ez 2-3 százalékkal több mint a nyugdíjalapok  járadéka” – mondta Greg Baker.

Nagy-Britanniában a kormány úgy ösztönzi a lakossági napelemek telepítését, hogy az általuk megtermelt felesleges villamos energiát kötelező átvételi áron veszi át tőlük. A háztartásoknál az így keletkező profit és az áramszámlában jelentkező megtakarítás adja ki az évi 8 százalékos kamatot.

Szakértők szerint ez az árzuhanás (és a célzott lakossági állami támogatás) kellett ahhoz, hogy a napelemek tömegesen elterjedjenek az országban. Nagy-Britanniában jelenleg 500 ezer háztartás használ napelemet villamos energia előállítására, amely szám folyamatosan növekszik. A cikk szerint a napelemek tömeges elterjedése hosszú távon a villamos energia árát is letöri – azok számára is, akik nem használnak ilyen technologiát.

forrás :hvg.hu

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás