Mégis kell a napenergia az atom mellé?

A kormány legfontosabb célja a hazai energiaellátás biztosítása kapcsán, hogy az ország ne szoruljon importra és hogy Magyarország saját maga tudja előállítani a szükséges áramot – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. A kormány álláspontja az, hogy a hazai villamos energia termelés 50 százalékban nukleáris energiából valósuljon meg, a másik 50 százalékot azonban zöld energiaforrásokból, elsősorban napenergiából kell biztosítani – ismertette az energiafüggetlenségre vonatkozó kormányzati célkitűzést. Míg szavai szerint például a szélenergia lehetséges szerepét illetően vita van, a napenergia szerepéről egyfajta konszenzus tapasztalható, a napelemek esetében nagyjából rendezett viszonyok vannak.

 
 

Kibékül a kormány a napenergiával?

A megújuló energiaforrások, illetve a napenergia lehetséges jövőbeli szerepéről szóló kijelentésekkel a miniszter kis kiegészítéssel gyakorlatilag megismételte az előző héten Pakson általa mondottakat. Ez azért fontos, mert ezzel biztossá vált, hogy nem nyelvbotlásról vagy elírásról van szó, és úgy tűnik, a kormány valóban jelentős szerepet szán a zöldenergiának Magyarország jövőbeli energiaellátását tervezve.

Ez mindenképpen meglepőnek tűnő fejlemény, és egy fajta fordulatot jelez a korábbiakhoz képest, gondoljunk csak a nem kifejezetten napenergia-barát lakossági kiserőmű szabályozásra, amelytől nem függetlenül Magyarország még Kelet-Európában is sereghajtónak számít a kiépített fotovoltaikus kapacitásokat tekintve. A 2012-ben elfogadott, 2030-ig kitekintő Nemzeti Energiastratégia szerint pedig a hazai áramtermelést tekintve „a legreálisabbnak tartott és ezért megvalósítandó célként az atom-szén-zöld forgatókönyv jeleníti meg”.

További információkért kérdéseinkkel a Miniszterelnökséghez fordultunk, remélhetőleg hamarosan többet is megtudhatunk a „magyar Energiewende” részleteiről.

Magyarország nem függ az orosz hiteltől

A sajtótájékoztatón a miniszter a fosszilis tüzelővel üzemelő hazai erőművekről, illetve a Paks 2 projekt állásáról is szót ejtett. A hagyományos energiaforrásokkal üzemelő hazai erőművek mindaddig termelésben maradnak, amíg a működési engedélyük és a környezetvédelmi szempontok ezt lehetővé teszik – mondta a miniszter. Magyarországon jelenleg számos erőmű import földgázzal üzemel, és a kormány ugyan nem tervezi leállítani ezeket a kapacitásokat, azonban az életciklusuk végéhez közeledve szavai szerint el kell gondolkodni a további sorsukon, más szempontokat is mérlegelve.

A Paks 2 beruházás előkészítésének semmilyen akadálya nincs – jelentette ki a Miniszterelnökség vezetője, aki hangsúlyozta: Magyarország a paksi atomerőmű-fejlesztés során nem függ a hiteltől, mert képes nem csak az oroszból, hanem saját forrásból vagy más, az orosznál akár olcsóbb hitelből is finanszírozni a beruházást. A beruházás előkészítésének technológiai akadálya sincsen, mert az erőmű működtetéséhez szükséges üzemanyag bárhonnan beszerezhető – fogalmazott Lázár, aki a beruházással összefüggésben szorgalmazta a kalocsai Duna-híd építésének felgyorsítását is.

Németországban is körülnézett a kormány

Süli János tárcanélküli miniszter kinevezésével kapcsolatban Lázár János azt mondta: Fontos, hogy a kormányban közvetlenül legyen képviselve Paks 2 ügye; erre a feladatra nagyon kevesek alkalmasak, a jelöltnek pedig a pártpolitikai szempontoktól függetlenül kell felügyelnie az ügyet. E téren a kormánynak két lehetősége volt, vagy külföldről, például Németországból igazol menedzsert a beruházás élére, avagy magyar szakembert választ. A kormányzat Németországban is szétnézett, miután számos ottani atomerőmű bezárásával jelentős szaktudás, „a világ legjobb atomerőmű-menedzserei” válnak szabaddá; végül azonban minden szempontot mérlegelve Orbán Viktor kormányfő magyar menedzsert választott a projekt élére Süli János személyében – mondta el Lázár János. Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszterjelölt várhatóan május 2-án tesz esküt az Országgyűlésben.

Forrás : Portfolio

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás