Felejtse el a villanyszámlát
A napelem nem kimondottan olcsó mulatság, de nem is elérhetetlen. S ha azt nézzük, hogy a villanyszámlát teljesen lenullázhatjuk, akkor talán megéri az áldozatot. Főleg, ha közben egyre többet fogyasztunk.
Tegnap megjött az éves elszámoló villanyszámla, és persze megint többet fogyasztottunk, mint egy éve. Bosszantó. És persze mindig épp rosszkor jön a pluszfizetnivaló.
Ismerős a helyzet?
Mit tegyünk?
Adja magát egy családi beszélgetés: hogyan tudnánk egy kis odafigyeléssel jobban spórolni. Pedig eddig sem pazaroltunk. Figyelmetlenség, mint a felkapcsolva hagyott lámpa, töltőn maradt telefon, egész nap éneklő rádió persze akad, de amit lehet, már energiatakarékosra cseréltünk, az izzóktól a hűtőgépig.
Felvetődött az is, mi lenne, ha napelemet tetetnénk a tetőre.Ez jó ötlet.
Nem elérhetetlen a napelem !
Mivel hazánkban napenergiából nyerhető a legtöbb megújuló energia, és ez az energia szakemberek szerint szinte mindenhol elérhető, tényleg jó ötletnek tűnik belevágni – írja a Pénzcentrum mai cikke.
Egy családi ház áramellátáshoz egyébként kb 25 négyzetméternyi napelemet kell felszerelni a tetőre. Maga a szerelés egy nap alatt meglehet, nagyobb kupi nélkül. Viszont az engedélyeztetés egy kicsit lassúcska, 1,5-2 hónap is lehet.
Na, de vajon mennyibe kerül a napelemes rendszer?
Egy átlagos magyar háztartás éves villamos energia igényét nagyjából egy 3,6 kW-os rendszer fedezheti. Ennek költsége a portál szerint munkadíjjal és engedélyeztetéssel együtt kevesebb, mint 2 millió forintból kijöhet.
S hogy érdemes-e ennyit napelemre áldozni a megtakarításunkból,, netán hitelt felvenni? Ehhez is támpontot kaphat, ha kattint!
Forrás : Hir24.hu