Négymillió napelem a Tibeti fensíkon

A világ legnagyobb napelemfarmja a Longjanghszia-gáthoz tartozó napelemparkban található. A kínai erőmű több mint 26 négyzetkilométeren terül el a sivatagban.

 

A komplexum létesítését 2013-ban kezdték, és területe azóta is csak ütemesen növekszik, amely a NASA Föld Obszervatóriuma által kiadott műholdképeken is jól látszódik.

kínai_erőmű_volt.jpgkínai_erőmű_lett.jpg

 

A naperőmű jelenlegi 850 megawattos kapacitása képes egy nagyjából 140 000 lakosú városrész áramellátását kielégíteni.

Kínában 2015-óta lejátszódó megújulóenergia forradalomnak köszönhetően mintegy 103 milliárd dollárt fektettek be megújuló energia hasznosításba. Érzékelésképpen ez majdnem fele annak, mint amennyit az egész világon erre a célra fordítottak (286 milliárd dollár). Kínában óránként másfél futballpályányi napelemtáblát fektetnek le.

A beruházás ütemének köszöbhetően az ország 2018-ra megvalósítja a 2020-ra kitűzött célt. Így a tervek szerint 2020-ra 110 gigawatt energiát nyer majd napelemekből és 210 gigawattot szélerőművekből az ország.

forrás : bze.hu

További bejegyzések

Elektromos fűtés napelem segítségével

Elektromos fűtés napelemmel kombinálva Az elektromos fűtés előnyei Egyszerű telepíthetőség ,csak hálózati csatlakozás. Az elektromos fűtő készülékek tisztítása és karbantartási költsége alacsony szinte nulla. A

Tovább olvasom »

Optimalizálók összehasonlítása

Áttekintés: SolarEdge és Tigo teljesítmény-optimalizálók összehasonlítása A napelemes rendszerek manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de ahhoz, hogy a kezdeti magas beruházási költségek megtérülését biztosítsuk, minden

Tovább olvasom »

Több milliós pályázatok

A mikro-, kis- és középvállalkozások november közepétől adhatják be a támogatási kérelmeiket épületenergetikai fejlesztéseik támogatására – tájékoztatott Rákossy Balázs, a Pénzügyminisztérium európai uniós források felhasználásáért

Tovább olvasom »

Honlapunk cookie-kat használ. Bővebben

Egy EU-s törvény alapján kötelező tájékoztatni a weboldalunkra látogatókat, hogy a weboldal ún. cookie-kat használ. Ha ezzel nem értesz egyet, akkor a böngésződ megfelelő beállításait használva tiltsd le a cookie-k tárolását.

Bezárás